„És történt, hogy amikor Dávid harmadnapon embereivel Siklágba megérkezék, ímé az Amálekiták betörének a déli vidékre és Siklágba, és leverték Siklágot, és felégették azt tűzzel. És fogságba hurcolák az asszonyokat, akik benne valának, kicsinytől fogva nagyig; senkit sem öltek meg, hanem elhurcolták, és elmentek az ő útjokra. Mikor azért Dávid embereivel együtt a városba érkezék; ímé az tűzzel felégettetett vala, feleségeik, fiaik és leányaik pedig fogságba hurcoltattak. Akkor Dávid és a nép, amely ő vele volt, felkiáltának és annyira sírának, hogy végre erejök sem volt a sírásra. Dávidnak két felesége is fogságba hurcoltatott, a Jezréelből való Ahinoám és a Kármelből való Abigail, a Nábál felesége. És Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép arról beszélt, hogy megkövezi őt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerősíté magát az Úrban, az ő Istenében. És monda Dávid Abjáthár papnak, az Akhimélek fiának: Hozd ide nékem az efódot. És Abjáthár oda vivé az efódot Dávidhoz. És megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Üldözzem-é ezt a sereget? Utolérem-é őket? És monda néki: Üldözzed, mert bizonyosan utoléred, és szabadulást szerzesz.”